Tankcsapda biográfia
N. Attila 2006.04.05. 19:23
Tankcsapda története
A Tankcsapda zenekar gyökerei 1989 februárra nyúlnak vissza, ekkor határozta el Lukács László (gitár, ének), Buzsik György (dob) és Tóth Laboncz Attila (basszusgitár), hogy zenekart alakítanak Debrecenben. A kezdeti szárnypróbálgatások után hivatalosan október 14-én jött létre a banda, ekkor játszottak Debrecenben az Auróra előzenekaraként. Első demófelvételeiket már 1989 decemberében elkészítik, Baj van!! címmel. 1996 májusában látott napvilágot a csapat első koncertlemeze, Eleven címmel, ráadásul a banda tagjai átvehették a Tankcsapda történetének első aranylemezét, Az ember tervez eladási adatai alapján. Novemberben Lukács László ejtőernyős balesetet szenvedett, és kórházba került. Az incidenssel párhuzamosan megjelent egy a Tankcsapda addigi történetét feldolgozó dokumentumfilm, és a ’Cause for sale kislemez is. A baleset ellenére az év végi koncerteket megtartotta az együttes. Az 1997-es év kisebb szlovák és német klubturnéval indult, de fontosabb esemény, hogy egy áprilisi, kecskeméti koncert előtt Buzsik lezuhant a színpadról. A Tankcsapda lemondta összes tavaszra tervezett koncertjét, és Lukács és Cseresznye dobgép segítségével írt új dalokat. A Sziget fesztiválon jelenik meg először a zenekarról szóló, Tankcsapda című könyv, ráadásul a csapat interjút adott a francia MCM és az európai MTV zenecsatornáknak. Szeptemberben a Connector: 567 nagylemez megjelenése után a banda bejelentette, hogy Buzsik György nélkül folytatja karrierjét. Helyére Elek Ottó került, aki végigdobolt a Tankcsapdával számos turnét, többek között a Junkies és az Irigy Hónaljmirigy oldalán. 1999-ben a zenekar a Sony Music kiadóval köt szerződést, és már az ő színekben lát napvilágot a Ha zajt akartok című nagylemez. A csapat tizedik születésnapját egy hajdúszoboszlói koncerten ünnepelte meg, ahol újra eredeti felállásban léptek színpadra. Novemberben Tankológia címmel jelent meg a rajongóknak szánt jubileumi album. Szeptemberben, a pihenő időszak alatt Lukács Laci a zenekar egyik régi ismerősével, Fejes Tamással kettesben rögzít egy demót, amiből később megszületett a Mennyország tourist című kislemez. Az év végén a zenekar búcsút intett akkori menedzserének és dobosának is. 2000-ben már Fejes Tamással a dobok mögött látnak munkához, azonban csak kettesben: Cseresznye több hónapra az Egyesült Államokba utazott. A következő nagylemez, hosszas utómunkálatok után 2001 januárjában jelent meg Agyarország címmel, ami fél év alatt érte el az aranylemez státuszt. 2002 elején a csapat újra kiadta a Baj van!! című bemutatkozó korongot, de ügyelt arra, hogy az eredeti verziótól ne térjen el sem hangzásban, sem megjelenésben. Ez az év meghozta a zenekar számára az első komolyabb szakmai elismerést: az Arany Zsiráf-díjkiosztón a modern rock kategóriában nyertek az Agyarországgal. Az új nagylemez munkálatai 2003 év elején kezdődtek, de már márciusban megjelent róla az első maxi, Szextárgy címmel. A folyamatos stúdiómunka mellett a turnézást nem hagyták abba, ráadásul júliusban kiadták az Itt vannak a tankok! című turnéfilmet. A 1990-es év nagy része koncertezéssel telt, melynek során a fiúk német városokba is eljutottak. A nyár alatt elkészültek a csapat első stúdiófelvételei is, Punk and Roll címmel, ami a banda egy éves születésnapján kazettán jelent meg. Szintén október 14-én már a Petőfi csarnokban játszottak. 1993 januárjában kilépett a Tóth Laboncz Attila, tőle Lukács Laci vette át a basszusgitárt. Gitárosként csatlakozott a csapathoz a korábban technikusként dolgozó Molnár „Cseresznye” Levente. A banda folyamatosan koncertezett, és olyan nagy nevekkel lépett egy színpadra, mint a Sex Action és a Moby Dick. Augusztusban a Tankcsapda zajos sikert arat a Zánkai Poppiacon, itt figyelt fel rájuk későbbi kiadójuk. 1994 márciusában látott napvilágot a banda első CD-n is megjelenő nagylemeze, Jönnek a férgek! címmel. A csapat nagy elismerésként élte meg, hogy június 7-én ők játszottak a Motörhead előtt, amit egy közös buli követett. Szintén fontos mérföldkő a zenekar életében, hogy 1994-ben megtartották első nagyobb koncertjüket a Sziget fesztiválon. 1995-ben egy kisebb német turnét követően áprilisban indult útjára a Hazudós zenekarok versenye című koncertsorozat, ahol a Tankcsapda a Kispál és a Borz, a Pál Utcai Fiúk és a Nyers társaságában járta az országot. Szeptemberben újabb nagylemez jelent meg Az ember tervez címmel. A koronghoz tartozó turné egy karácsonyi Petőfi Csarnokos koncerttel zárult, ami a debreceni nagykoncertekhez hasonlóan később hagyomány lesz a banda számára. Az Égni vagy élni nagylemez szeptember végén jelent meg, és a zenekar addigi legjobb húzásának bizonyult. Két hónap alatt aranylemez lett, ezen túl 2004-ben szakmai díjak egész sorát söpörte be (Emerton, Fonogram, Artis Ius). A lemezről kimásolt klipek sorra meghódították a hazai zenei csatornát, mi több, a legutóbbi kislemez, az Örökké tart a Danubius Rádió Jáksó Hot 20 listájának első helyére jutott. A nagy sikerű turné azonban 2004-ben nem egészülhetett ki a Szigetes nagykoncerttel: Lukács Laci újra ejtőernyős balesetet szenvedett, ezért számos nyári fellépését lemondta a zenekar.
|