A Black Sabbath Biográfiája
SacRich 2006.07.27. 19:51
1967 év körül alakult egy Polka Tulk nevű zenekar Birminghamben. Alapító tagok: Frank Anthony Iommi, John Michael "Ozzy" Osbourne, Terence Michael "Geezer" Butler és William "Bill" Ward. Inkább beceneveiket használták: Tony, Ozzy, Geezer és Bill. Később rájöttek hogy az Earth Blues Company név jobb lenne, amit Bill Ward dobos javasolt. Jazzből és bluesból állt a stílusuk, első számuk a Wicked World lett. 1968-ban megjelent első demojuk a Song For Jim. Első fellépésükre úgy kertült sor, hogy a színpadra Jethro Trull-t várták, és mivel nem érkeztek meg időben - a rövidített nevű - Earth adhatott koncertet.
Iommi hozta a riffeket, Geezer pedig a szövegek nagy részét írta. Elkészült a következő számuk is, de egyelőre még cím nélkül. Geezer Butler basszusgitáros egy The Devil Rides Out című könyvben olvasott egy nevet ami megtetszett neki: Black Sabbath. Később az Earth nevet is elhagyták, és a végleges nevük lett a "Fekete Szombat" amelyből a sabat a zsidók szent napját jelenti. Első Sabbath számuk a The Rebel, ami felkerült további három ki nem adott demora... A blues, és jazz stílust is elhagyták, elkezdtek hard rockot játszani.
A név megválasztása után szerződést kaptak a Vertigo-nál, és megjelent első lemezük amely Black Sabbath címet kapta. A kritikusok körében azonban nem ez lett a nagy figyelemfelkeltő remekmű. Még ugyanebben az évben jelent meg a Paranoid című második albumuk, ami aztán végleg a világhír felé vezetett. Az album eredeti címe War Pigs lett volna, mivel a borítón is egy "disznó" látható katonaruhában. A Paranoid számuk, illetve az egész album a hard rock egyik alapjának számított, de a mai heavy metalra, sőt még a black metalra is nagy hatással volt. '71-ben megjelent a Master Of Reality című albumuk.
1971-re már mindeni ismerte őket. Főleg az Egyesült Államokban lettek nagyon népszerűek. Látványos koncerteket adtak, ahol bizarr megjelenésük, vad viselkedésük és szövegeik által lettek híresek-hírhedtek. Kiadócsere miatt hosszabb szünettől eltekintve folyamatosan adták ki lemezeiket; 1972 kijött a Volume 4. Producerük egészen eddig az albumig Roger Bain volt. A lemezborítók, a szövegek nem épp lettek minden nyerspolgár kedvencei... Ez az album már rendes stúdiózás keretében lett felvéve, míg az első háromnál nem alkalmaztak semmiféle akkor korszerű stúdiós rendszert. A következő lemez a Sabbath Bloody Sabbath lett, talán az eddigi legszínvonalasabb, és aminek címadó nótája egy nagy Sabbath himnusszá vált. A koncerteket figyelemmel kísérő személy észrevehette, hogy a zenekar központi showman-je, Ozzy folyton a színpad valamelyik szélén, - gyakrabban a bal felén - foglalt helyet, míg Iommi gitáros a színpad közepén, ami tökéletes szerepvesztésnek bizonyult. A két zenész között egyre elhatalmasodott egy bizonyos pocícióharc, és miután 1996-ban megjelent Technical Ecstasy albumuk, Ozzy távozott a zenekarból. Egy ideig Dave Walker jött a helyére, de lemez nem jött ki, és Osbourne '78 januárjában visszatért egy album erejéig. - ez lett a Never Say Die. Ozzy távollétében Iommi felkereste Ronnie James Dio-t, de miután az eredeti énekes visszajött, majd ismét távozott - már véglegesen - csak utána lett Dio a hivatalosan bejelentett Sabbath énekes. Ronnie James Dio az Elfnek, majd a Rainbownak volt nagyszerű énekese.
Dio-val azonban nem lehetet megcsinálni mindazt amit Ozzyval, ő ragaszkodott a színpad közepét elfoglani. Ronnie közreműködésével a Sabbath kiadta a sikeres Heaven And Hell-t. A zenekarhoz csatlakozott egy szintetizátoros is, Geoff Nichols. A 80-as évek Black Sabbathja már a nagy showhoz volt szokva, többet számított a technika, mint az egyéni produkció, a zene. Ronnie James Dioval megjelent következő lemezük '81-ben a Mob Rules, ( ami egy kicsit Rainbow átmenet. ) majd 1982-ben rögzítettek egy koncertfelvételt, amit '83-ban adtak ki Live Evil címmel, és ekkorra már Dio távozott, és saját zenekart alapított.
Így a Sabbath új énekest keresett; Iommi és Butler felkereste a Deep Purple legelső énekesét, aki épp akkor "szabad" volt. Még 1983-ban csinálták meg új albumukat a Born Again-t, Ian Gillan-nel, aki aztán a "hangja elkeverése", és a borító miatt kilépett a Sabbathból. 1985-ben megrendezték a Live Aid koncertet, amin a haragban lévő, eredeti Sabbath felállás fellépett. (állítólag nem köszöntek egymásnak a koncert elején, sem a végén).
A Black Sabbath ezután leállt egy kis időre, majd érdekes módon egy szintén ex-Deep Purple tag lett az énekesük, Glenn Hughes. '85-ben Hughes énekessel jelent meg a Seventh Star. Itt új basszusgitáros, és új dobos került a bandába. A lemez nem lett túl jó, de vannak jó pillanatai mind Hughes-nek, mind Iommi-nak, aki ebbe az albumba "beleöntötte" régi elképzeléseit, témáit, riffjeit. Így aztán sok gitárszóló került erre a lemezre... Glennnek problémái adódtak, kórházba került, így Ray Gillen került képbe, 1986-ban. A "második" Gillen szerint egy keményebb anyagot akartak összehozni, mint a Seventh Star, és ez demo verzióban el is készült, de mire a végleges album felvételét Ray Gillen nem tudta kivárni, és ezért távoznia kellett. A lehetséges albumnak nevet még nem adtak, de a tervezett cím vagy Eternal Idol, vagy pedig Glory Ride. Ezt az albumot Tony Martin énekessel vették fel.
A második, a Headless Cross, '89-ben. Ezen az albumon ismét új basszer található, (Cottie) és a zenekarba érkezett új dobos, a híres "nyolckarú" Cozy Powell lett, aki sajnos mára már elhunyt. Közben új kiadóhoz szerződtek az IRS-hez. 1990-ben megjelent a TYR, '91-ben pedig egy válogatást adtak ki az Ozzy-s időkből Martinék, amely lett a The Ozzy Osbourne Years.
A Black Sabbath-ban újra végbement egy kis tagycsere; Új énekes, új basszer, és új dobos. Az együttesben mindenféle poszton sokszor történt változás, de a gitáros mindig egyvalaki maradt: Tony Iommi. A dobos Vinnie Appice, és két régebbi tag is visszatért, Geezer Butler basszusgitáros, és Ronnie James Dio énekes. Ezután a Sabbath szerencséje egy kis időre újra eljött. Dioval megcsinálták nagyszerű albumukat, a Dehumanizert, 1992-ben, ami már nyílván való heavy metal anyag lett, de Dio ismét összetűzésbe került a zenekar tagjaival, és a dolog addig fajult, hogy mára Dio szóba se áll a Sabbath zenészeivel. Ezután a lemez után visszahívták Tony Martint, aki közben csinált egy szólólemezt, Back Where I Belong címmel. De Martinra se szólóban, sem pedig a Sabbathban nem figyeltek fel igazán. Ismét egy dobos csere történt, Bobby Rondinelli jött Appice helyére. Ezzel a legénységgel megjelent új mű a Cross Purposes, '94-ben.
Ez album után, a Sabbath koncertek egyikét Iommiék rögzítették is CD-re, ez lett a Cross Purposes Live lemez. A következő, immár az 5. Tony Martinos album a Forbidden lett '94-ben, (itt visszatért Powell dobos) aminek első számának, a The Illusion Of Power-nek a szövegét Martin, Ice-T -vel írta, és ez a darab számomra a legrosszabb Black Sabbath szám... 1996-ban jött ki a The Sabbath Stones, ami egy válogatás a Born Again-től a Forbidden-ig. A Sabbath már a régóta várt eredeti felállást szerette volna, így Martin távozott, és a dobos is. Az eredeti felállásból Iommi, és Butler tartja a frontot...
A Black Sabbath történetében egy jelentős, fontos változás történt: Összehozták a bandát az alapító tagok, (Osbourne, Iommi, Butler, Ward) a teljes, eredeti felállásba, (amit már '91 óta szerettek volna) és szintén Birminghamből, elindultak egy turnéra 1998-ban, szerte a világban. Szenzációkét hatott minden egyes koncerthelyen a Nagy Sabbath színpadra lépése. Sajnos Bill Ward már nem igazán bírta a koncertezést, (második feléből ki is maradt) és Vinnie Appice-t hívták helyére. Egyik koncertet fel is vették egy dupla koncertanyagra a címe: Reunion. - újjáegyesülés, ami két új számot is tartalmaz. Szerencsére itt a Sabbath tagok már újra megértették egymást, jól megvoltak, nem volt köztük viszály. Birminghambe visszaérve elfogyasztották a videokazettájuk címében szerepelő "Utolsó Vacsorát", és a Sabbath feloszlását tervezgette... 2002-ben Ozzy-ék egy olyan koncertalbummal jelentkeztek, ami az 1970-es koncerten készült legjobb felvételek összeválogatását tartalmazza, ez lett a Past Lives. Az Ozzy felesége (Sharon) által évente rendezett amerikai Ozzfest egyikén is felléptek, ahol egy új számot is játszottak a Scary Dreams-et. Még egy (dupla) válogatás lemez jelent meg, a Symptom Of The Universe, ami '70-es éveket idézi fel. A Black Sabbath feloszlásáról több infot is sikerült megtudnom, riportokon keresztül Ozzy-tól, amiből azt lehet kivenni, hogy a Sabbath egyelőre eltűnt a színről, és ha albumot is adnak ki, csak akkor adják ki, ha a számok valóban elsőrangúak, ha nem hoznak szégyent a névre. Ezért albumot nem biztos hogy adnak ki, és a feloszlás sem biztos.
A Black Sabbath történetének egyelőre pontot tettek a végére...
|