| Led Zeppelin : Zajok, furcsaságok a Led Zeppelin soralbumain – Tanulmány haladóknak |
Zajok, furcsaságok a Led Zeppelin soralbumain – Tanulmány haladóknak
SacRich 2006.09.22. 22:44
A cikket írta: Bálint Csaba és Újfalusi László (2006.04.09.)
Felfigyeltetek már arra, hogy a magyar kártyában a Tök IX-esen a dombon és a Piros IX-esen a vár tetején van egy-egy gazdátlan kicsi kalap, a Piros VII-esen meg meglőttek valakit? És ha igen, elgondolkodtatok már, hogy mi lehet ezeknek az oka? A Led Zeppelin esetében is sok ilyen furcsaság van. Cikkünk ezen nüansznyi érdekességek egy bizonyos szegmensét próbálja összefoglalni. És a ritkás magyarázatok is olyan jellegűek lesznek, mint hogy biztos azért, mert a Zöld Ász (a részeges) - ellentétben a többi Ásszal - mindenütt ott hagyja a kalpagját, a számszeríjas Tell Vilmos (alias Makk Felső) meg felelőtlenül lövöldözik.
A téma nagy jelentősségű, ámde csekély fontossággal bíró. Hogy finoman fogalmazzunk. Ha nem vagy igazi rajongó, ne olvasd tovább!
A Led Zeppelin egy műfajilag behatárolhatatlan Önálló Létező. Se nem rock, se nem blues, se nem metál, túl széles a spektrum a skatulyákhoz. Csodás univerzum. De van egy szerintem jó megközelítés: A Led Zeppelin egy hihetetlenül sokszínű, misztikus zenekar.
Egy élet kevés az életműben az összes finomság felfedezésére. A számokat hallgatva mindig valami újra figyel fel az ember. Az életkorral is egyre más dolgok válnak érdekessé, réteg réteg hátán.
A "zeppológia" egyik speciális tudományága a zajkeresés. (Ezen tudományterületek mellett: Plant hangjának színeváltozásai, Page ruhatörténet, szimbólumtan, bootleggológia, a '73-as koncertfilm és lemez vágásai után való nyomozás, stb.) Persze ez már az elmebetegség határmezsgyéje, de valami azért van mögötte. Van, hogy csak hallgatja a zenét az ember, és hirtelen valamit meghall, ami meglepő egy albumon. Valami oda nem illőt. Aztán rájön, hogy biztos csak egy külső zajra rezzent össze. Aztán otthon kiderül, hogy újra hallja, nem csak a buszon, vonaton, kocsiban discmannel. A cikk készítése, az összegyűjtés során sok mindenben nem értettünk egyet, a vitás részeknél jelezzük az eltérő álláspontot, sajnos ez nem egy egzakt tudományág. Van, ahol nagyon száraz lesz a cikk, van ahol nagyon izgalmas, de összességében nem ígérhetünk mást, csak vért és könnyeket. És még egy fontos dolog: ez az egész nem von le semmit a Zep életmű értékéből, sőt talán csak tovább cizellálja a misztikumot.
Azt is érdekesnek találjuk a Zepnél, hogy gyakran stúdiódumákkal lazáskodnak, munkakiszólások maradnak rajta a lemezverziókon, ezeket – sok mással együtt - összeszedtük. Vegyük sorra, mire gondolunk.
Na akkor lemezeket, lemezjátszót, fülhallgatót elő!
Good Times, Bad Times 0'01" középmagas hang. Beleillik ritmikailag a dobkíséretbe, de hangszíne miatt mégsem hangszereredetűnek tűnik. Nem tipikus, az albumok további elemzése során ilyen tipusú zajjelenséggel nem találkoztunk.
Nagyon fontos precedenspélda: Plant a Babe, I'm Gonna Leave Youban 1'41" – 1'43" között énekel halkan egy zavarba ejtőt. „I can hear it callin me" sor előtt ugyanazt halkan. Elméletünk szerint az éneket külön vették fel, de amikor a hangszereket rögzítették, akkor Plant közben mankóként énekelt -mivel a gitár-ének felelgetéseket nem lehet külön-külön feljátszani -, ami a dob mikrofonjain át aztán észrevétlenül rákerülhetett a felvételekre. És ebből is látszik, hogy mennyire improvizatív zenekar volt a Zep, nem ugyanúgy játszották fel a dalokat. A továbbiakban ezt, mivel itt jelentkezik először BIGLY jelenségnek fogjuk nevezni.
Nem tudjuk eldönteni, hogy cikkünk tematikájába illik-e, de 5'56" (de leginkább 6'00"-tól érzékelhetően) és 6'08" között egy másik gitár hallik az előző problematika tartományában, magasságában, de ez lehet direkt finomság is. 4'32"-nél alig hallható kattanásra lehetünk figyelmesek. Eredetileg nem akartuk összeírni az egyszerűbbnek tűnő kattanásokat, mert sok van belőle és tömegében talán érdektelenek, de egymáshoz viszonyítva – majd látni fogjuk a továbbiakban – hihetetlen sokszínűséget mutatnak.
Érthetetlen számunkra, hogy a mindig is audiofilnek tartott Page ezek felett elsiklott, még akkor is, ha tudjuk, az első album felvételére 36 óra állt rendelkezésre. De ez még semmi.
A You Shook Me-ben 1'45"-46"-nál röhögnek. 1'42"-nél zaj, magasan „tütü-tütü".
A Dazed And Confusedban 1'13"-nál, 2'06" – 2'07" közt és ezt megismételve 2'17" – 2'18" között oda nem illőt énekel a háttérben Plant. Nagyon nagyon halkan. Fülhallgatóval odafigyelve megsejthető. (BIGLY jelenség) 3'13"-nál először nyikordul meg a lábgép bal oldalon. Erre még visszatérünk később.
A Your Time Is Gonna Come egyik legizgalmasabb részénél 2'37"-40" közt, mikor Page „köhögteti" a gitárt közben megy valami a háttérben, talán dobmatatás, variál valamit Bonham.
Az I Can't Quit You 0'09"-10" határán egy kis reccsenést produkál balról. 2'26", 2'31", 2'38", 2'46", 3'31" BIGLY jelenség. (2'38"-nál csak pittyenés van. Ú.L., szerintem sikkantás B. CS.) 0'38"-44" között szól egy másik gitár hátul (vagy annak maradék felhangjai?), illetve egy erősítőzúgás nagyon halkan. (szerintem csak sima zúgás. Ú.L.)
A How Many More Timesban vitatott jelenség:
Tényállás: 0'18"-nál Plant halkan, szinte a háttérben elkezdi a líneáris felfelé tartó sikolyt, akárcsak a koncertverziókban, majd hangosabban 0'23"-27" közt szépen visszaereszkedik. Viszont zavarbaejtő, hogy 0'24"-nél enyhe törésérzet van. Ebben egyetérthetünk. De!
Elmélet 1. (BCS): Ha az ének folyamatos, akkor nem beszélhetünk BIGLY jelenségről, mert a törés utáni rész integránsan direkt. Márpedig az ének szerintem folyamatos, tehát az első fele sem írható a véletlen BIGLY jelenség számlájára. Csak a mikrofon távolságával variál Percy, ez így van kitalálva.
Elmélet 2. (Ú. L.): Szerintem 0'18"-0'20" közt BIGLY jelenség van, erről az éneksáv hangszíne győz meg: Olyan, mintha egy ajtó mögül szólna. Én nem hallom 0'20"-0'23" közt az éneket, tehát ez nem egy folyamat. Az viszont, hogy Plant 0'24"-nél ugyanarról a hangról ereszkedik vissza, mint amin 0'20"-nál abbahagyta, elbizonytalanít. Plantre egyáltalán nem jellemző, hogy csúcspontról kezdve eresztené lefelé a hangját, azt viszont sokkal jobban el tudom képzelni, hogy fölviszi a hangját, majd lejön. Ez viszont B.CS. kollega elméletét támasztja alá.
0'33"-34" közt Plant énekel egy eldugott hangot. Mintha a háttérben 1'15"-nél és 1'17"-nél egy, 1'18"-nál duplán és 1'22"-nél ugyanabban a hangmagasságban ugyancsak; Hammondhangot vélünk felfedezni. 3'50" nél csikordulós, csúszós hang. (talán gitár. Ú.L.) 4'01"-nél olyan pittyenés van, mint amikor a szonár hangját hallják a lentlévők egy tengeralattjárón háborús filmekben. 4'26", 32", 36", 45"-nél billentyűhangok vannak a háttérben, ami nagyon nem illik oda. (én nem hallom B.CS.) 7'17", 19", 20"-22"-nél mintha billentyű szólna jobbról. (17"-nél hallom a többit csak sejtem. B.CS.)
A második albumon a nyitószám Whole Lotta Love egy fura köhintéssel indul. Talán nem is köhintés. De ettől még ott van. Egy bizonyos olvasatban azért, hogy jelezze: „emberek figyelem, itt valami kezdődik". Nem gondoljuk, hogy ezért, ez egy számunkra ugyancsak megmagyarázatlan jelenség. Ebben a számban óvatosak vagyunk, mert sok a kopácsolás, ipari zaj egyébként is.
0'07" egy finom kis pötty. (Icipici pötty ez, nem is zaj.)
0'22"-nél jobbról susogás tapasztalható. Mivel a bal oldalról érkező riff ritmusában jelentkezik, ezért a gitár okozhatja. Olyan, mint mikor finoman berezeg a kifeszített alufólia.
3'03"-04"-nél fura háttérsikoly. Valószínűleg BIGLY jelenség.
3'36", 3'38"-42" 4'35"-38", 4'55"-58" BIGLY-jelenség. Ilyet sehol máshol nem lehet egyébként Planttől hallani, hogy ebben a hangmagasságban hangot kitartana hosszabban. Olyan, mint mikor Page körfűrészel a gitárral, de itt egyértelműen Plant énekel egy-egy kitartott hangot, utánozza a gitárt.
Érthető egyébként, hogy mi a különbség a BIGLY jelenség és hogyan határolható el például a dalban 4'00"-tól kezdődő másik jelenségtől? 4'00" direkt efektus (backward echo), a BIGLY jelenség definíciója pedig: véletlenül felvett ének, ami amikor létrejött még része volt a produkciónak, mégha nem is rögzítési céllal,de később jelentőségét veszti, Plant felülénekli, kezdeti munkafázis-melléktermékként a végeredménybe már nem illik bele, mégis rajtamarad a kész verzión.
A dal végén 5'29-30 határán „tititi" kopogásszerű zaj hallatszik.
What Is And What Should Never Be 0'54" jobbról kattanás.
The Lemon Song 0'51"-52" fordulóján balról, 0'56"-57" fordulóján jobbról pattanás. 1'20" legeleje megint picike pattanás. BIGLY jelenség 1'59", 2'05"-08" magasságában a szóló alatt balról. 3'47"-nél szokatlan, hangmagasságában közepes, egész rövid zúgás. 3'50"-nél hallani, hogy fa ütődik valamihez, talán a dob, talán más. 5'56"-59"-nél BIGLY-jelenség, tipizálásában határeset, Plant hátul énekel, döntse el a nyájas olvasó, hogy az eddigiek alapján tárgya lehet-e ez a dolgozatnak! 4'53" kósza, fáradtlaza „yeah". Mekkora laza!
Thank You 1'50", 51" két kattanás.
Heartbreaker: 0'03" koppanás jobbról, 0'04" kattanás balról. 0'03" olyan, mint mikor kijön a parafadugó az üveg nyakából, ugyanez 2'45"-nél sokkal egyértelműbben hallható. 0'40", 41"-nél két koppanás balról, mintha egy műanyag kanna leesne hátul. (szerintem is szokatlan két hang, de csak valamiért hangúlyosabb, nagyobb terű viszhangot kapott a mélydob, ez tárgykörünkön kívüli jelenség. B.CS.)
Ramble On: 0'49" kattanás-csettintés középről, 3'58" zúgás balról. (Le a kalappal Ú. L. kollega előtt, hogy ezeket kiszúrta. Hihetetlen. Nincsenek ott, de mégis ott vannak. B.CS.)
A Moby Dick 0'01"-nél zaj van. Olyan, hogy: „vhuji".Érdekesség, talán nem is zaj, de 1'18"-nál egy kiugró gitár eredetű hang van. 1'30" kicsi szöszölés. 1'58" és 2'00"-nál egy erősebb, és egy kevésbé erős zaj, mintha valaki a háttérben sertepertélne. Komolyan. Nagyon érdekes. 2'12"-nél valamit mondanak, talán „yeah"? A track utolsó másodpercében van egy pici homogén magas hang, ami szerintünk nem gitáreredetű, sőt az esetleg gyanúsítható hangszerrel sztereóban átellenben jelentkezik.
Az Immigrant Song halk beszámolással indul („one, two, three, four").
Friends. Mintha egy kávéházba csöppennénk, érthetetlen, tompa motyogásokkal nyit a szám, majd az első zenei hang előtt elhangzik egy magyar szó (nyilván nem az, de én úgy hallom. B.CS.), azt mondja valaki gyorsan: „halkabban". És ez elején is, mintha azt mondanák: „Nagyon figyelj." Na, ez már tényleg a képzelgés területe. Van, aki gyereksírást is hall valamelyik számban. Ennek is lehet némi áttétes alapja, van olyan próbafelvétel Bron-Y-Aurból 1970-ből, ahol Plant kislánya, Carmen gőgicsél Page játéka közben. A szám azzal indul, hogy: „So." (vagyis: Tehát.)
A Since I've Been Loving Youban hallatszik a leginkább, de a Presence-en is hallani véljük, sőt a Houses Of The Holy számban is, hogy nyikorog Bonzó lábgépe. Nincs beolajozva, és a mikrofonokon ez is átjön. Ezt Page 1990-ben megpróbálta eltűntetni az első remaster sorozatban, legalábbis akkor ezt nyilatkozta. Akkor nem sikerült, pedig megvannak a mesterszalagok és azóta nem is próbálkoztak vele az újabb remastereken. Ezt az infót sokáig nem mondtam senkinek, mert azt gondoltam mindenkinek addig jó, míg fel nem figyel erre. De mostmár megszerettem azt a hülye magas nyikorgást. (B.CS.) 1976 után tűnik el végleg a stúdiólemezekről ez a zaj. 8 évig nyikorgott. 1'15"-nél balról is van egy fura zaj, mintha valaki kacsahangon dúdolna, vagy erősítőzaj lehet. 5'01"-nél egy furán kósza billentyűhang, ami nem biztos, hogy direkt produktum. 6'48"-49" közt valami magas „tütü tütü". Talán Page mellé nyúl? De álláspontunk szerint ez nem is gitár. (De ha nem, akkor mi?)
Az Out On The Tiles-ban a 0'10" és 0'11" határán olyan, mintha valaki azt mondaná, hogy "a". 1'23"-nál Page azt mondja balról: „stop", talán saját játékának megállítására. De az is lehet, hogy nem Page, hanem egy technikus a stúdióból. 2'36"-nál van egy plusz fura „oh yeah". 2'57", 2'59", és 3'00" magasságában 3 ciccenés hallatszik. 3'43"-nál fura kósza hang balról. (Billentyű. Ú.L.)
A Gallowas Pole-ban 0'02" kihallik két kis kattanás (alliteráció!) egymás után, sztereóban egymással átellenben. Az első a kevésbé természetszerűbb, szerintünk Bonzó lehet, és rögtön utána egy másik – és az többszörösen - természetes, Page ujja fekvésváltásnál surlódik a mélyhúrokon.
Talán ez nem tartozik az esszé profiljába, hisz lehet direkt, és nem véletlen jelenség is, de 4'31"-nél Plant hangja sztereóban a másik irányból jön hirtelen, 4'38"nál pedig van egy vágás, először Plant mélyen énekel, és a következő pillanatban már magasan, de olyan, mintha már hamarabb kezdte volna a magasan éneklést. Ha ezt direkt csinálták, akkor érdekes megoldás.
A Tangerine elején elindul a szám, majd leáll. Page újra kezdi, közben az üresjáratban hallani a ritmikus kopogást, a halk beszámolós motyogást, ahogy adja magának az ütemet.
A That's The Wayben 3'18"-19"-nél vékony halk magas sipolás, talán fura gerjedés hallható.
A Hats Off To (Roy) Harpert nyilván egy sessionben vették fel (egyszerre gitárt, éneket), és arhaizálva jobbra-balra szétpanorámázták. Plant énekén valamilyen viszhang lehet, és ha nem énekel, akkor a gitár halkan az ő oldaláról is jön. Leginkább 0'51"-52", 1'37"-42" és 2'57"-58" lehet érzékelni. Ez is lehet direkt, mindig nagyon tetszett. Ennél a sornál: „Well I've been mistreated babe I believe", 1'31"-34" intervallumban a „b" betűket Plant erősebben nyomja, ezekre puffanó hangot hallunk.
A Black Dogban Plant kiállásai alatt általában hallani egy vagy két halk dobbeütést. Általában a sora végén, de többször a sora elején is.
1'14"-nél kétszer jobbról és 2'25"-26"-nál teljesen fura pici zaj, de utóbbinál kétszer balról, majd kétszer jobbról (töptöp-töptöp B.CS., szerintem Cüpcüp-cüpcüp! Ú. L. :-) . 2'37"-nél ugyanez jobbról, de nagyon halkan, alig felismerhetően.Ugyanez megint 2'42"-nél is balról, és 2'44"-nél jobbról.
Plant a szóló alatt, hol nyilvánvalóan, hol kevésbé, de énekel. 4'38"nál megint egy zavarbaejtő hang, mintha valaki beleszólna a felvételbe.
Rock And Roll. 0'50"-nél kattanás, 1'19"-nél két kattanás, 1'23-nál balról talán gitárzaj.
Ne játszátok le visszafelé a Stairwayt!
A dinkák azt a sort, hogy: „Yes, their are two paths you can go by, but in the long run there's still time to change the road you're on" valami vallásos túlhevültségben visszafele fűzték be a magnóba (nyilván prekoncepció és nem véletlen tévedés vezetett ide). És kijött a várva várt megfejtés: „I'm yours my sweet Satan.", vagyis tiéd vagyok édes sátánom. Sokan pont ezen dal egy másik sora által látják ezt megerősítve: „you know sometimes words have two meanings", vagyis tudod a szavak néha kétértelműek. De ne fessük a falra a fent említettet, az albumon a falra akasztott csak egy rőzsegyűjtő.
Plant egyébként erről a felvetésről így vélekedik: „Miért nem mennek inkább úszni vagy teniszezni az emberek, ha unatkoznak?"
Egyetértünk. (és egy kicsit mi is találva érezzük magunkat is e cikk írása közben)
A cikkírók véleménye egyébként a témáról: Ha valaminek az inverze teljesen negatív, akkor az eredetije abszolult pozitív. Lásd fordított kereszt.
De bizony a Stairway To Heaven sem mentes a zajoktól. 1'35" hangszer eredetűzaj. Ugyanez 1'42"-nél. Két kattanás balról nagyon halkan 5:27-nél a pering és wind szótagokra. 5'19"-20" határán mintha kicsit meggyűrődött volna a szalag, főképp baloldalt hallani. 5'36", 37", 38"-nál reccsenések vannak, és ugyanez 6'04"-nél. 5'36"-nál balról kevésbé hallani, mert jobbról a gitár elnyomja. Szerencsére.
A Misty Mountain Hopban 2'37"-38" Plant ének átellenes oldalon. (BIGLY jelenség). Ugyanez szinte érzékelhetetlenül 3'59"-től felfelé több helyen.
A Four Sticksben 0'05"-nél mintha egy ivás utáni jóllakott, elégedett kilégzést lehetne hallani. Ugyanez, de már Darth Vader stílusban 0'43"-nál.
A Going To Californiában 0'02"-nél Plant levegőt vesz, mintha belekezdene, de végül nem itt kezdi el a dalt.
A When The Levee Breaksben egy durvábbnak mondható cinkiugrás van 1'35"nél. 1'09"-nél ciccenésre lehet felfigyelni.
 Az Over The Hillsben 1'26"-nál balról susogás hallatszik. 3'38"-nál is van egy zaj. 3'43"-nál egy fura hang, de érdekessége, hogy hangzása teljesen elüt a környezet hangulatától.
A The Crunge párbeszéddel indul, az első mondatot a Soundforge minden okossága ellenére sem értük pontosan:
(iszonyú halkan) JPJ: „One more take (?) George?"
George: „Would you like it?"
JPJ: „Right."
Ahogy nyeli a magánhangzókat, azt kell gondoljuk John Paul Jones szól ki párbeszédben George-nak. A megszólított George Chkiantz - legalábbis a vynil-lemez korongmatricáján talált feliratból erre következtetünk - Eddie Kramer mellett lehet technikus.
2'19"-nél van egy énektechnikával megokolhatatlan sóhajtás, levegővétel.
A The Ocean írásunk szempontjából egy állatorvosi ló. Az elején van szöveg: "We've done four already but now we're steady and then they went: One, two, three, four" (vagyis: Már négyszer megcsináltuk, de mostmár kész vagyunk, és akkor egy, két, há, négy.) Létezik egy 1972-es TV interjú Bonzóval (ritkán nyilatkozott), ahol mondja, hogy minden számot maximum négyszer vesznek fel. Tehát ez - egy megelőlegezett poénnal - összecseng. Merthogy a mellett, hogy ebben a számban is nyikorog a lábdob, határozottan hallani, hogy egy telefon kétszer is csörög: 1'38"-nál és 1'41"-nél. Tehát ha figyeltek 1'41"-nél, mint ahol a Babe, I'm Gonna Leave Youban is furcsaság van.
Ettől talán sokan szenteltvízért kiáltanak azok közül, akik a véletlen egybeeséseknek a kelleténél nagyobb jelentőséget tulajdonítanak. Egyébként ugyancsak megmagyarázatlan a dolog.
Ide tartozik – bár nincs kapcsolat -, hogy 1979-ben a knebworthi koncerteken Jones orgonáján volt egy telefonkészülék, mivel Plant csak így volt hajlandó fellépni, miután 1977-ben későn szerzett tudomást egy koncert után fia betegségéről, és mire hazaért, a fiú meghalt.
Csak hogy fokozzuk a kíváncsiságot: nem ez az egyetlen telefoncsörgős szám, lesz még!
2'30" és 2'36" magasságában ritmusjelző apró dobverőösszeütést hallani. A szóló alatt Plant megint énekel. (Black Dog tipusú jelenség)
 The Rover: 1'38"-nál kattanás. 1'41"-nél megint telefoncsörgés! (és megint 1'41"!!!) Jobb oldalról hallatszik. 1'42"-nél pittyenés. 1'53"-nál újra telefoncsörgés, bár magasabb hangon, mint 1'41"-nél. (1974-et írunk, biztos hogy két türelmetlen koncertfelkérés :-)
Az In My Time Of Dying végén van szöveg:
(Valaki – talán Bonzó-, köhög)
Plant:-„Cough."
Majd Page játéka, amiről mindig a VUK "Fürge rókalábak" sora jut eszünkbe.
- „That's gonna be the one, isn't it? "
- „Come have a listen, then. "
- „Oh yes, thank you."
(- Köhög (jön VUK), - Ez lesz az, nem? – Hallgassuk meg. – Oké, köszönöm.)
10'29"-nél zúgás hallatszik olyan hangmagasságon, mint amikor zenét hallgatsz, és valakinek csörög a telefonja, és a hangszóró elkezdi kiadni a bemenő elektromágnes jelet, az indukció miatt.
A Trampled Under Foot 0'02"-nél van egy furcsa hang jobbról.
A Night Flightban 1'55"-nél mintha Plant mellett sóhajtana valaki, és 1'58"-59"-nél is furcsa szellemzaj hallatszik. 1'48"-50" közt is vitatható furcsaság, talán gitár, talán nem. (szerintem gitár B.CS.)
A Boogie With Stu 3'26"-27"-nél, 32", 38", 46" és 47" másodperceknél balról mintha valaki már elfelé pakolna. Plant talán ezen röhög a végén?
Rögtön a következő szám, a Black Country Woman elején is dumálnak:
Kramer: - „Shall we roll it, Jimmy? We're rolling on, what, one? One, One again.")
(köhécselés, vagy belröhögés, hallani egy propelleres repülő motorzaját)
Kramer: - "Got to get this airplane off."
Plant: - "Naw, leave it, yeah."
(- Kezdhetjük, Jimmy? Menjen, melyik is? – Egy, még egyszer. – Vegyük le a repülőt. – Nem, hagyd csak.)
Ezeket a rajtahagyott dumákat nagyon lazának tartjuk. Egy többmilliós példányszámban megjelent albumon ilyesmit hagyni, hát ez a rock and roll. Plant a felismerhetetlenségig hányaveti, laza az utolsó párbeszédsorban. A beszédhangja itt olyan, mint Steven Tyleré. A dalban 1'29"-nél szinte érzékelhetetlenül, 1'31"-nél viszot már hallhatóan énekel BIGLY jelenséget Plant. Jobbra keressétek. Talán azt, hogy „oh baby". 2'09"-nél ugyanez, de balról.
A Sick Again végén is van egy köhintés, vagy harákolás, vagy sima kilégzés. Talán a legfinomabb distinkciós lehetőség képzelgés és valós zaj közti különbség meghatározására ebben a dalban 1'53", 1'59", 2'00", 2'03" magasságában van. (Szerintem csak 2'00" nem természetes zaj. BCS) 1'57", 2'03" kattanás magasan. 2'01" végén Plant valamit mond. 3'58"-59" határán magas zaj, olyan hang van, mint a Moby Dickben. (szerintem ez nem zaj, hanem Page mellényúl B.CS.)
 Időnként felmerül, hogy az Achilles Last Standben egyesek billentyű hangokat vélnek felfedezni. Nem egyértelmű, de 6'52"-nél biztosan hallani, egy furcsa magasat. Ez direkt jelenség, és csak mint érdekességet említjük az alapvetően gitáros dalban. De 7'18"-nál megint van egy zavarbaejtő emberi hang balról.
A For Your Lifeban 5'29" és 31"-nél Plant röfög. Igaz, disznó a szöveg.
A Royal Orleansban 2'11"-12" közt pici számolás.
Nobody's Fault But Mine. Ezt a dal valószínűleg beleillik abba a sorba, amiről Bonzó még '72-ben beszélt, hogy max 4 verziót csinálnak, nem sokat tökölnek. Ez, hogy nem játszák szét a számokat stúdióban is oka, hogy húzása, frissessége, lendülete, ősereje van a Zepdaloknak. (Gondoljunk bele hányszor lehet elélvezni egy nap igazán.) De ez azzal is jár, hogy egy pár hiba benne marad a felvételben. 1'50"-nél nagyon érdekes, ahogy balról hallhatóan Jones betervezett játékon kívül hozzáér a húrokhoz. 2'35"-nél ugyanezt talán Page csinálja. 4'32"-nél valószínüleg Bonham „zajong". 5'27"-nél balról két katt hallatszik, Page halkít, amikor ráteszi a jobb kezét a húrokra. Az apró hibáktól csak még emberibb a Led Zeppelin.
Candy Store Rock. 0'01"-nél ciccenés balról. 0'11"-nél a kísérő gitár hamarabb szólal meg jobbról. 3'50"-nél kívülről hallható egy sóhaj.
Tea For One. Nagyon érdekes 7'04"-nél balról talán BIGLY jelenség. Mindenesetre még az sem biztos, hogy énekfoszlány, még csak az se, hogy emberi hang, lehet gitárnyávogás is.
 A Hot Dog is beszámolással indul: „one, two, three, four."
Carouselambra. 2'00"-től a billentyűvel átellenben hallható annak tükörképe bugyborékolósan. Ez lehet direkt is.
All My Love: 2'27"-nél valami, ami madárcsipogásnak hat. Zepornitológia. (Szerintem gitár. B.CS.) (Lehet, hogy gitár ez a balról jövő magas hang, de akkor miért van belőle kettő? Mert ha csak az a hang, hogy Page átfog máshova, akkor csak egy hang lenne... Ú.L.) Ugyan ez nem zaj, hanem „bénázás" és vitatkoztunk, hogy a mellényúlások is bekerüljenek-e a cikkbe, de érdekességképpen: 2'31"-nél jobbról oda nem illő beütés az akusztikus gitárból. Page hamarabb lép be, mint kellene, és leáll. Ilyen „hibát" péládul a Tea For One esetén is hallani 7'07"-nél, bár akkor Page „csak" mellényúl.
A Codán a We're Gonna Grooveban 1'49"-nél 3 magas hang hátul, leginkább jobbról.
Az I Can't Quit You Babyben hallatszik 0'25"-nél egy halk, nagyon rövid, ámde karakteres kattanást.
1. Arra biztos sokan rájöttek már, hogy ez a verz – a borító kiírásával ellentétben – nem a próbán készült, hanem a Royal Albert Hall éles koncertjén. Hangról hangra megegyezik egész a szóló végéig az 1982-es Coda és a 2003-as DVD verzió. De ugye a DVD-n a szóló végén Plant bemutat: „Mr. Jimmy Page". Ez lenne a legfőbb érv a mellett, hogy nem ugyanaz a két felvétel. Vettük a fáradságot és szinkronizáltuk a két hangot. Bizony nagyon hosszan stimmel, csak kivágták a Codán a szóló végét, a dal elejét és a bemutatós dumarészt. Miért? Hát ha azt mondják a borítón, hogy próba, akkor kinek mutatja be egyik Hősünk, a másik Hősünket? Háháhá! Azért végülis csak lebuktatták magukat 2003-ban. És persze miért írták, hogy próba a borítón? Évekig tagadták, hogy megvannak a szalagok. Mindenféle felvételi hibára hivatkoztak, például hogy a felvételi sebesség nem stimmelt. Hogy miért tagadtak, azt már akkor sem értettük. De ha valaki érti ezeknek a koncertalbum kiadási metodusukat, az jelentkezzen, és tippelje be, mi lesz a következő kiadvány.
2. A másik ugyancsak kevésbé evidens kérdés pedig, hogy egyáltalán miért került rá egy olyan szám a Codára, ami már megjelent egyszer lemezen? Na persze azon kívül, hogy mert istenkirályság a dal. :-) Szerintünk egy We're Gonna Groove-ot kerestek, és felmerült a Royal Albert Hallos koncert, mint lehetőség. Végül mégis egy stúdióverzió került a lemezre, de talán közben Page-nek megtetszett ez az I Can't Quit You.
 3. És további kérdés, hogy miért nem tartották az albumot egyébként jellemző felvételi időrendiséget, vagyis hogy a szám miért nem a 2. track a Bron-Y-Auri műhelyben készült és '70-ben felvett Poor Tom előtt? Na ezt fejtsétek meg ti!
Bonzo's Montreaux: 0'12" ciccenés.
(Ha a cikkben idáig eljutottál, akkor nagyon eltökélt vagy...)
A remastereken megjelent számok közül a Baby Come On Home-nál 1'17"-18" határozott dobzaj hallható.
Travelling Riverside Blues: 2'47"-48" határán ciccenés-kattanás, 4'12" jobbról ciccenés. (a sok cin közt utóbbit én nem hallom. B.CS.)
Ez a cikk nem egy lezárt történet, évek figyelme van mögötte, és még évtizedekig tervezzük ezt a zenét hallgatni, mert a Led Zeppelin egy örök szerelem. Ha valaki újabb jelenségekre figyel fel, az forduljon kezelőorvosához, gyógyszerészéhez, de hozzánk mindenképp, hogy kibővítsük a tanulmányt.
Sajnos a zaj szó nem fedi le azt a kb 20 jelenséget, amit vele illettünk. Az eszkimóknak van 40 szavuk a hóra állítólag. Megpróbáltunk nyelvi eszközökkel plasztikusságot adni a megjeleníteni kívánt zajárnyalatoknak, hogy könnyítsük azok helyzetét, akik a zajok nyomába erednek az albumokon. Ha ezek ellenére sem fedezitek fel őket, attól még nem biztos, hogy a hiba a ti készüléketekben van. A jelenségek túlnyomó többségének meghallásához nagyfokú koncentráció kell, alapból hallhatatlanok.
Bálint Csaba és Újfalusi László (2006.04.09.)
Utóirat: Reméljük elértük, hogy előkaptátok a magyar kártyát, majd a Zep soralbumait. Cikkünk kidolgozásához csendes körülmények közt, semmitől sem zavartatva végighallgattuk az első albumtól az utolsóig sorban mindet, majd megint elölről még egyszer. Nagy kaland. Próbáljátok ki.
Őrület.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
